Profi segítség ha nagy bajban vagy

Közel tíz éve léptem be az ingatlanközvetítők piacára, és azt kell mondjam, hogy nem volt könnyű dolgom. Ma már azt mondhatom, hogy a kezemben minden tudás és a fejemben a szakma minden csínja, minden olyan dolog, ami ahhoz szükséges, hogy gyorsan és eredményesen tudjak boldogulni. Már egy ideje szinte biztos voltam benne, hogy nem igazán érhet engem semmi váratlan esemény vagy baleset, helyzet, amivel azonnal ne tudnék boldogulni, de mint tudjuk, az élet nagy játékmester, főképp akkor, hogy ha az ember egója felül kerekedik és túl magabiztos kezd lenni az ember. Én amióta az eszemet tudom igyekeztem odafigyelni rá, hogy mindenben alázatos legyek, azonban az utóbbi időszakra visszatekintve úgy érzem, túlzottal elbíztam magam, olyan embernek gondoltam magam, akit nem lehet sarokba szorítani, aki elé nem állhat olyan akadály amit azonnal ne tudna megoldani, akinek minden sikerül, és nincs olyan körülmény vagy részlet, amire ne gondolna előre, vagy ne lenne legalább kétféle megoldása arra az esetre, ha bekövetkezne.

A múlt héten azonban az élet megmutatta, hogy túlzottan elbíztam magam, és adott egy hatalmas nagy pofont, amivel arra ösztönöz, hogy térjek vissza ahhoz az alázatos öngamamho aki voltam, hiszen nem létezik olyan ember, aki minden dolgot jól és profin csinál, és aki előre fel tud készülni minden olyan dologra, ami negatívan érintheti vagy bajt okozhat számára. Én ugyanis nem igazán ragaszkodom tárgyakhoz, úgy gondolom, hogy ezek a dolgok azért vannak hogy segítsenek minket, és kiszolgáljanak bennünket, egyetlen dolog képez kivételt, ez pedig nem más, mint a mobil telefonom. Egy készüléknek megtanulom a pontos használatát, ismerem a menüt, hatékonyan tudom működtetni a készüléket, túl azon, hogy rengeteg adatot és információt tárolok a telefonon, úgy mint telefonszámok, e-mailek, találkozók időpontjai és helyszínei, ingatlan adatok, egyszóval minden fontos adatot. Ezekből kifolyólag nem szeretem és nem is szoktam sűrűn cserélgetni a készülékeket. Az azonban egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy akár olyan szituáció is előfordulhat, hogy nem önszántamból fogok rákényszerülni arra, hogy lecseréljem a telefonomat, hanem egy baleset fog rákényszeríteni arra ó, hogy készüléket cseréljek, és bizony ebben az esetben iszonyat kellemetlen, ha a telefonon tárolt adatokról nincs biztonsági másolat. Ez pedig nemrég velem is megtörtént.

Mondanom sem kell, hogy azonnal egy profi mobiltelefon szervíz segítségére volt szükségem, hiszen teljesen kétségbeesett voltam, nem tudtam kommunikálni az ügyfeleimmel, nem tudtam a  kapukódokat a lakásokhoz, egészen egyszerűen bénulttá váltam a napi munkámat illetően. Az egyik nagyon jó barátom pont jókor botlott belém, és hatalmas segítséget nyújtott, hiszen az androidszerviz csapatát ajánlotta, akik valóban iszonyat profi módon tudtak segítséget nyújtani számomra. Én biztos vagyok benne, hogy ha akármikor máskor bajba kerülnék, csak az androidszerviz csapatát keresem fel, és biztatok erre mindenki mást is.