Én már rájuk találtam

A vállalkozók világában az ember manapság már iszonyatosan jól és gyorsan tud haladni bizonyos dolgok tekintetében, akadnak azonban olyan feladatok, melyek nem tűnnek nagy kihívásnak, hiszen szolgáltató partnert kell keresni az elvégzésükre, azonban azt kell mondjam, hogy pontosan ezért iszonyatosan nehéz haladni velük, hiszen a tökéletes szolgáltatót megtalálni iszonyatosan nehéz feladat ma már. Egyetlen keresésre ugyanis rengeteg megoldási ajánlat érkezik a neten, azonban a tökéletes választást nekünk kell megtalálni, ami közel sem nevezhető egyszerű feladatnak.

Én legutóbb például az ételfotózás feladatának megoldására kerestem profi kivitelezőt, és meg kel mondjam, hogy iszonyatosan sok fotóssal beszéltem, azonban mindenki azt a választ adta, hogy az ételfotózás csakúgy mint a termékfotózás egy külön szakterület, ami speciális eszközöket, speciális tudást és tapasztalatot igényel, és még csak ajánlani sem igazán tudtak olyan fotóst, aki segítségemre tudott volna lenni ebben.

Hála a jó égnek aztán egy barátom segítségével rátaláltam a Fotoda csapatára, akik iszonyatosan gördülékeny és profi munkával azt mondhatom, hogy a rendelkezésemre bocsátották minden termékemről a tökéletes termékfotó változatot számomra, így pedig már a honlapon is meg tudják rendelni az egyes sütiket az emberek, nem kell azért külön befáradniuk egyetlen percre sem a cukrászdába. Azt gondolom, hogy ezek nélkül a képek nélkül veszett ügy lenne a sütiket online árulni, hiszen az ember nem látná és nem tudná teljesen pontosan, hogy az a süti vagy torta amit rendel milyen a valóságban. Így azonban bátran és elég sokszor rendelnek online az emberek, ami nekem is iszonyatosan kényelmes, és rengeteg időt és energiát megspórol minden esetben.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szuper csapatot hogy ha tökéletes, minőségi és valódi eredményt nyújtó képeket szeretne akár a termékfotózás, akár az ételfotózás témakörén belül. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni sem a közös munka gördülékenységében, sem pedig annak eredményében.